Tehát talán kezdjük ott, hogy.
Un•der•ground (un’der ground’), n., adj.: Stílus zenében és más médiatermékekben, mely egy szűk közönség számára készül. Gyakori jellemzői a kisérletezési kedv és az eredetiség. Nem követi a trendeket, divatokat, normákat, melyeket a mainstream média közvetít. (Urban Dictionary)
Nem voltak 300-an az őszi Bujtosi Underground fesztiválon. Nem is lenne Underground, főleg nem Bujtosi (nyíregyházi…) ha lettek volna annyian. Nem is kéne, hogy ez baj legyen, ha egyszer már ándergránd koncertsorozatról beszélünk… Csakhogy adott egy BuSzaCsa a maga – azért lássuk be – csöppet sem kicsi méretével.
Kicsit azt érzem, hogy az Underground szervezője elkövette azt a hibát (hogy valóban hiba-e azt csak a kassza tudja megmondani), hogy egy alternatív zenét mainstreammé, de legalábbis mainstreamebbé mint ami kívánt avanzsálni. Ugyanis, gondoljunk bele, ha megtöltünk egy 50 férőhelyes kis kocsmát egy amatőr banda koncertjére: teltházról fognak beszélni. Megtöltjük a szabadidőcsarnokot 300 emberrel: alig voltak. Megintcsak elmondhatjuk, hogy a dolog gyilkosa részben a megfelelő szórakozóhely hiánya. Várjunk csak. Gyilkosa?
Hiszen nem volt ez egy rossz dolog, legalábbis aki ezt a hiányérzetet félre tudta tenni (meg a jegyárat) az nagyon jót bulizhatott.
Valahogy így.
18.30 Melegítés. Csúnya szokás belátjuk, de a jóból soha nem árt. Féláron a Fütyülős és még közel is van a Békebíró, kihagyhatatlan. Lépcsőn lejutás után kicsit izgulás, hogy összetörjük a felszerelést…
20.00 Bejutás. Szánom, bánom, de bevallom a Lincolnról, most lemaradtunk. (Úgyhogy hazaérve első dolog a Lincoln CD rongyosra hallgatása volt.) Viszont bejárat előtt jútányos 2000 forintos áron lehetett jegyhez jutni.
20.15 Lassan kezd a Jurij, igen-igen első fent már mélyen kifejtett megdöbbenés: az előzőn azért többen voltak. Feladat újra akad: bejutni a kordon mögé már-már MacGayver ügyességét igényli, Pókember akrobatikájával kiegészítve.
A Jurij jó koncertet ad. Nálam az Ádám által írt KONTRA esélyt se kap. Hihetetlen a show, a fiúkon látszik, érződik, a levegőben tapintható (a füstön kívűl), hogy imádják a nyíregyházi közönséget. Mégis nehézkesen indul be a koncert, de amikor megteszi… Eszméletlen, hogy valaki mindig akad, aki úgy gondolja, hogy lassú szám alatt a pogózás feltétlen szükséges eleme a társasági együttlétnek.
Ádám cikkjének PRO-jaiból két dolgot emelnék ki. A “számomra a legjobb volt” teljesen azonos azzal amit én éreztem. A zenészek játszottak, élvezték amit csinálnak – Győri Gabi – Szatmári Gergely – Polák Peti egymásnakjátszások, de akkor már Sándor Danit se felejtsük ki… kitett magáért – , ez pedig hatott a közönségre is. Talán ezért is volt meglepő számomra, hogy a Jurij koncerteken már megszokott “vissza-vissza” és “nem mész sehova” tetszésnyilvánításoknak most csak egy lightosabb változatát kaptuk, ezért muszáj vagyok a nézőszámot hibáztatni. A másik PRO érv amit kiemelnék „be van lilulva a karom az ugrálástól”, na ez a srác/csaj kint kéne, hogy legyen a következő olimpián. Ja és p.s.: rappelős Díler? Awesome.
22.20 Rövid büfélátogatás. Előtte aula, aholis nincs Lolkabolka, érdeklődéshiányában? Ez szépen leírja, hogy kb. mennyien voltak ekkor az épületben…
A büfében viszon meglepően jó árak, gyors kiszolgálás és és és és és Tipli. Tudjátok Nyisd ki!, Idd ki!, Tipli!. Majd meghallása annak, hogy már tart a Vad Fruttik, visszarohanás. Szép lassan.
És itt nem tudok mit mondani. Kevesebben vannak már, mint a Jurijon voltak. Hiába a nyíregyházi zenekar itt különleges helyzetben van. Likó Marcellék próbálják menteni a dolgot, itt jön a képbe például a metró. Ami igazából a négyeshez képest egész megvalósíthatónak tűnik. Viccesek a zsigulis fiúk, na.
23.15 táján. És eljövend a “nagy név”. Kérdésem lenne. Underground még a 30Y? Nem költői kérdés emez, ha valaki rávetemedett arra, hogy ezt olvassa akkor kérném írjon ide egy kommentet, hogy mit gondol. Mindenesetre vissza a témához. Szóval 23.15 táján. Felhangzanak az első dallamok.
Megtelik az egész csarnok. Vagyis, akár ezt is írhatnám ha igaz lenne. Tény, hogy talán ekkor vannak a legtöbben (vagy a Jurijon?), azonban a legtöbb se nagyon sok. 197 kabát landolt körülbelül ekkor tájra a ruhatárban, tehát körülbelül ennyi néző lehetett a színpad előtt is.
(Nosztalgia: az Arsenalba tökéletes lett volna ez a szám…) Dinamikus, erőteljes koncert, ehhez kétség nem fér. Külön pirospont meg egy rekesz sör Sárközy Zoltánnak, aki valami hihetetlenül nyúzta a billentyűket. Voltmég romantika, volt visszánál Egy perccel tovább, volt (kezdésnek?) Haldal ééés a zenekarra nem jellemzően (kicsit győztünk a mainstream felett, köszönöm) nem volt Bogozd ki. Vége felé végre nagy visszataps, de utána gyors oszlás. Helytelen.
Éjfél után. Végül. Már holnap van, már kávézni is muszáj vagyok, már a tipli is alig segít. Kezd a Kaukázus. A feloszló vagy csak szünetremenő Kaukázus. A hajnalban is politizálni képes Kaukázus. Sokat mondták nekem róluk, hogy unják amit csinálnak, hogy nem szeretnek koncertezni. Én ezt így nem fogadtam el. Most se. Kardos-Horváth János részben elmondta amit én érzek velük kapcsolatban: nekik aktív, mellettük álló (szószerint, fizikailag) közönségre van szükségük. Ők kis tömegnek játszanak, mert nagy gondolatokat akarnak átadni. Valahogy így. Az, hogy ez most sem jött össze… pedig a tömeg kicsi volt, még a kordonok is megnyíltak – itt jegyzem meg: vitatkoznék Ádám azon gondolatával, hogy többnyire részeg fiatalok, ekkor szerintem már a józanodási fázis volt – de valahogy nem. Késő volt és nagyszínpadról játszottak kevés embernek. Nagyon szeretnék már egy kis klubban, mondjuk 30-40 embernek játszó Kaukázust látni. Na az aztán jó lehet.
Nagyon későn. Hazamenetel. Taxival, mert rohadt hideg van. Annak belátása, hogy a jegyekkel kapcsolatban Ádámank teljesen igaza volt. Annak is a belátás, vagy inkább konstatálása, hogy ugyanitt-ugyanezalatt a névalatt voltam már jobb rendezvényen. Beletörődés, reménykedés. Én így láttam az Undergroundot.
Rövid szentbeszéd a végére. Legyen itt is prokontra.
Kontra:
- a hely egy alternatív rendezvényhez nagy
- a jegyár (habár 2400 forintot szerintem alig fizetett valaki, lásd jegyárusok)
- Jurij után nem eléggé lelkes közönség
- nincs Lolkabolka (UPDATE: mint V lejebb kommentben írta, azért, mert jó(?!) volt a szervezés és a DJ csak egy laptopot hozott…)
- késői Kaukázus
és igen talán túl sok mindez egy estére.
Pro:
- LincolnJurijVadFruttik30YKaukázus
- Itthon játszó Jurij
- Jó büféárak
- kordonbontó Kaukázus
- Veszprém – Nyíregyháza metró
- romantika by 30Y
- gyönyörű fények + jó hangosítás
Hát kábé ennyi. Látom magamelőtt az eszményit. Az eszményiben nincs egyszerre 5 zenekar és nincs a BuSzaCsában, de a jegy sem kerül 2000 forintba. Nincsenek többen 200-nál, de ez arra a helyre pont elég. Ha mindenki bentvan jóleső heringérzés fog el. Örül a Kaukázus, mert közel lehet hozzánk, örül a Jurij, mert itthon játszik és tudja, hogy valaki úgyis megfogja hívni egy-két-há-négy rekesz sörre.
Na ilyen koncertet szeretnék.
Jönnek nem sokára a képek és megérdeklődjük majd a szervezőt is, hogy ő hogy látja, illetve lesz-e még ilyen, úgyhogy Stay tuned!












november 3rd, 2009 at 04:02
az aulában azért volt csend, mert a DJ (?) azt hitte, hogy kap maga alá valami hangosítás cuccot, ezért csak egy laptopot hozott…
Konrta+1: szervezés(?) (Y)
november 3rd, 2009 at 11:56
ha minden igaz, lesz heringérzés december 19-én, amikor a Jurij játszik az Y2K-ban! de jó lesz már!
november 3rd, 2009 at 12:23
nem értem igazán a cikk 1-2 részét.
baj van a nyíregyháziakkal: ha nincs koncert nyíregyen az a baj, és jönnek a “miért nincs semmi értelmes koncert, nem lehet elmenni sehová” stb szövegek, ha meg van koncert és egyszerre 5 jónak mondható zenekar játszik egy helyen egy este az meg már sok.
arról meg már nem is beszélve, hogy 2000 forint sok ezért?
november 3rd, 2009 at 13:28
1500 ft a jegy alvinra nyiregyen.
2800 elővételben egy kispál pesten…
november 3rd, 2009 at 14:53
@b Nyíregyháza nem egy nagy város, persze ez relatív, de ebből a szempontból egyáltalán nem. 2000 forint akkor sok egy ilyen koncert sorozatért, hogyha az ember a koncert után nem tudja egyértelműen azt mondani, hogy “na ezaztán… vaúú… húúú… ez jauvolt”. Egy kisebb koncert ugyanebben a városban nagyobb valószínűséggel hagy ilyen érzést. Kisebb hely, több ember, közösségibb érzés. Plusz én – és legyen ez teljesen személyes vélemény – merésznek tartom egy éven belül két Underground rendezését, persze ezzel lehet vitatkozni.
@xyxy Azért az Alvin és a Mókusok vagy a Kispál – és nem szándékom senkit megbántani, úgyhogy bocsánat Lincoln, Jurij, Vad Fruttik, 30Y és Kaukázus rajongók – nem azonos súlycsoport az itteni együttesekkel. Hozzáteszem: én szívesebben megyek Jurij koncertre, mint Alvinra, de mégis. Ezt be kell látni.
november 5th, 2009 at 22:51
A fellépő zenekarok közül egyik se volt underground. Szerintem ez az egészben a legalapvetőbb hiba. Mármint számomra nem gond hogy nem undeground együttesek csak ne hirdessék annak. A Jurijt amúgy imádom, de elvből nem mentem a koncertekre. Egyértelműen előrelátható volt hogy alig lesznek (lásd az előző ugyanilyen rendezvény balfasz szervezését) és akik lesznek azoknak is a nagyrészét 12-14 éves visongó tinilányok fogják adni.
Amúgy a Lolkabolka két tagból áll boccs. És örülök neki, hogy nem léptek fel, nem illett volna hozzájuk..:)
november 12th, 2009 at 11:25
na, az van srácok, hogy kurvára de nem volt biztosítva a hangosítás az előtérben, éshát nyilván nem volt elvárható a lolkabolkától, hogy vigyen erősítőt, hangfalakat, főleg úgy, hogy be lett ígérve.
de igen, talán nem is illettek volna oda.